Trüffeles csokitorta

Hozzávalók

  • 150 g vaj
  • 3 dkg cukor
  • 2 tk vaníliás cukor
  • 1 dl kakaó
  • 2 tojás
  • 2 dkg liszt
  • 1-1/2 dl tejszín
  • 2 evőkanál vaj
  • 200 g csokoládé
  • 1/2 dl pirított fenyőmag

 

A recept leírása:

Az alaphoz elkészítéséhez először is olvasszuk fel a vajat. Ezután adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot és a kakaót, majd az egészet kavarjuk el úgy, hogy ne legyenek benne csomók. A villával előzőleg felvert tojást öntsük a masszához, végül adjuk hozzá a lisztet és az egészet jól keverjük össze. Ezután egy körülbelül 24 cm-es kivajazott, kilisztezett (vagy zsemlemorzsával beszórt) tortaformába öntjük a masszát és sütőben 175 fokon 15-20 percig süssük. A közepe így még kicsit krémes lesz, amikor kivesszük.

A trüffel elkészítése

Először felmelegítjük a tejszínt és a vajat. Miután a lábast levettük a tűzről adjuk hozzá a darabokra tördelt csokoládét és keverjük simára. Ezután körülbelül egy órára tegyük hűtőszekrénybe a trüffelt.

Miután a tortalap kihűlt, kenjük rá a trüffelt (elektromos habverővel kicsit felverhetjük, hogy könnyebben lehessen kenni) majd ezután a torta tetejét megszórjuk a pirított fenyőmaggal. Tálalás előtt egy-két órára hagyjuk állni a hűtőben.

 

Tab